6.Rész - Kínos Vacsora

Helló:-) Bocsi hogy ilyen sokáig várattalak titeket, csak telefonról nem olyan egyszerű írni - márpedig én arról szoktam. Na mindegy. Remélem azért elnyeri a tetszéseteket és hagytok magatok után nyomot:)

A mai nap is elég érdekesre sikeredett, kezdve azzal hogy Liam reggel majdnem elgázolt a folyosón amikor Niall-el beszélgettem a tegnapi napról. Megkedveltem az Ír srácot, nem olyan mint amilyennek gondoltam. Folyton vidám és vicces is, árad belőle a pozitív energia és szinte semmivel nem lehet lelombozni Őt, a mosolya pedig tuti ragályos! Liam viszont nagyon fura volt velem. Tegnap rámmozdult, mosolygott rám, ma meg konkrétan úgy viselkedett velem mintha valami rosszat tettem volna és még rám néznie is fájdalmas lenne. Nem értettem hogy mi ez a hirtelen változás, ezért gondoltam megszívatom egy kicsit. 

Régebben kaptam egy rózsaszín körömlakkot Aputól, amit azóta is a táskámban volt és alig hiányzott belőle, mert nem szoktam használni - ugyanis utálom ezt a színt. Első órán már húzta is a lóbőrt, én pedig természetesen kihasználtam ezt a helyzetet. Viszont Ő ennek nem nagyon örült, majd még haza is ment. 

Unalmasan telt a napom többi része, Niall-nek mondtam hogy majd holnap jöjjön át mert ma megyek a Payne-ekhez. 

Mire ész bekaptam már a vacsora asztalnál ültünk, Liam pedig furcsán mosolygott s még csak véletlenül sem nézett rám. Eléggé vészjóslónak tűnik ez

számomra. Valami nem oké vele.

- Most költöztetek Los Angelesbe, vagy eddig is itt éltetek? - csevegett Apu, Mrs.Payne-el és a két lányával. A mellettem ülő személy pedig csak a levesé szürcsölgette még mindig mosolyogva. A beszélgetésre már nem is figyeltem, hanem sokkal inkább azon agyaltam hogy vajon Ő mit tervelt ki.

- Nemsokára egy hetes szünetetek lesz a suliban, Ti is mentek valahova? - mosolygott rám kedvesen Mrs. Payne, azaz Karen, mire észbe kaptam. Már nyitottam a számat hogy válaszoljak, amikor is megéreztem egy kezet a combomon. Az érintésére rögtön felszaladt bennem a pumpa és elpirultam. Simogatni kezdett, lassan és finoman. Egy mondatot is alig bírtam kinyögni.

- Mi..mi nem szoktunk menni se..sehova. - mondtam végül fülig vörösen és már halkan ziháltam is. Tekintetemet Liamre vezettem, aki csak ült és még szélesebben vigyorgott. Megpróbáltam lehámozni magamról a kezeit, de a tervem kudarcba fulladt. Óvatosan bokán rúgtam hogy fejezze be amit csinál, Ő azonban nem engedett.

- Én, Ruth meg Liam minden évben a város másik végébe megyünk amikor szünetük van. Egy kis tópart melletti házunk van ott, nagyon jó mert ki lehet kapcsolódni ott és nincs akkora nyüzsgés. - mesélte Nicola - Ha gondolod eljöhetnél velünk egyszer. - ajánlotta. A lélegzésem elakadt, hirtelen pedig Liam keze is megállt.

- Tényleg, ez jó ötlet! Úgy is van elég hely, nem? - na már csak Ő hiányzott! 

- De. Én úgysem szoktam menni. Benne lennél Ellie? - kérdezte kedvesen Karen. Nem! Liamel egy hétig együtt lakni egyet jelent a halállal! Apa egyáltalán hogy nem szólt még közbe? Nem szokott csak úgy elengedni engem idegenekkel, főleg nem úgy hogy még csak felnőtt sem lenne velünk! Kb fél órája vagyunk itt és máris meghívnak a "nyaralójukba". Ez fura, azonban felettébb kedves dolog. Talán még el is fogadnám az ajánlatot, ha ez a szemétláda itt mellettem nem lenne ott! Ha belegondolok hogy láthatnám Őt a tóban fürdeni, kiráz a hideg, még a teste gondolatától is. Nem bírnám ki hogy nem támadjam le Őt! Ez a szar az egészben, utálom is, bírom is és még nagyon be is jön. Jó párosítás, nemde? Liam erről viszont nem tudhat, elsüllyednék szégyenembe.

- Jaj dehogy is, nem kell. Nem akarok útban lenni. - hebegtem, ugyanis a kéz a combomon megint megindult, csak most már a belső combomnál simogat. Izegni-mozogni kezdtem, ám ez sem segített. Holnap én esküszöm beleverem a betonba a csinos kis pofiját ha ezt most nem hagyja abba! - Amúgy sem engedne el Apa - az utolsó szó már inkább nyögés volt, mintsem beszéd, mert akkor történt az hogy Liam keze a kelleténél feljebb csúszott. Rögtön felpattantam a helyemről. - Elnézést, ki kell mennem a mosdóba. - valószínűleg mindenkit megleptem a hirtelen kitörésemmel, zihálva haraptam be a számat és segítség kérően pillantottam Ruthra és Nicolára. Az előbbi vette a lapot és felállt.

- Megmutatom neked. - biccentett a fejével jelezve hogy kövessem. A házban néhol voltak még dobozok, viszont csodálatra méltó hogy egy nap alatt ennyire jól be tudtak rendezkedni. Mi Apuval születésem óta abban a házban lakunk és nem is nagyon tervezünk elmenni! Nekem ez az otthonom, nem is nagyon tudnám elképzelni magamat egy idegen házban. 

A folyosó végénél megálltunk. - Na jó, mit csináltok ti az asztal alatt? - húzza össze a szemeit rosszallóan, a szája sarkában azonban egy huncut mosolyt vélek felfedezni. Te jó ég! Ennyire feltűnő? A szülők is észrevették, vagy csak Ruth? Mondjuk ha Apu észrevette volna már tuti Liam temetését szerveznék vacsora helyett..

Érzem ahogy a vér fut az arcomba. Zavartan a hajamba túrok, majd ártatlanul pislogok Rá.

- Mi? Semmit. - néztem a kezeimre amiket idegességemben tördelni kezdtem. Utálom ezt az egész helyzetet!

- Aha. - mondta unottan - Kérdezhetek valamit? Te vagy az, aki ma befestette az öcsém körmeit? - Ruth arcára ördögi mosoly ült ki, mire én is akaratlanul elmosolyodtam. Visszagondolva a mai tréfámra, már megértem Liam tettét. Igazán cseles, de ennyivel nem ússza meg.! Ezt még vissza kapja. A harc még csak most kezdődött. - Minden tiszteletem a Tiéd! - kacsint rám én pedig felkuncogok.

- Köszi. Cserélünk helyet? - kérdeztem félénken. 

- Persze. - nevetett, majd vissza mentünk a többiekhez.

Még két órán keresztül a Payne családdal voltunk, Apu és Karen nagyon jól össze barátkoztak, én pedig Ruth-val beszélgettem nagyon sokat. 

A meghívásból végül az lett, hogy majd még meglátjuk hogy mi lesz. Lehet hogy megyek, lehet hogy nem. 

Liamet pedig ette a harag. Nem jött össze a terve, viszont azt nem mutatta hogy mennyire ideges. Inkább csak ült és vigyorogva megrázta a fejét. Én is egy gonosz vigyort villantottam, s farkasszemet néztünk. 

Egy biztos: ennek a harcnak még nincs vége.